Vándor 480

Vándor 480

 

Horgászok, halászok és a vizeken hivatásszerűen hajózók igényeinek megfelelően kialakított horgász és munka hajó, vízmentes munkatérrel

 

A járófedélzet magasabban van a vízszintnél, ezért a hajótestbe került víz gravitációsan távozik. Ugyanakkor – persze terheléstől függően – a külső víz nem tud befolyni a hajóba. Ha a rakományunk tömege miatt a merülésünk meghaladja a kifolyó szintjét, akkor belső dugóval egy mozdulattal elzárhatjuk a víz útját. Komfortos belső, 5 fő kényelmesen hajózhat illetve 2 fő kényelmesen horgászhat belőle, a nap végén kényelmes kabinban pihenhetik ki a fárasztások izgalmát. Csúszásmentes padlózat melyen minden időben biztonságosan közlekedhet. Dupla padlózat. A fenék és az álfenék közötti légréteg légzsákként szolgál. “V” fenék. Előnye, hogy rendkívüli stabilitást és iránytartást produkál, még a szélsőséges hullámok közt is. Nem véletlen, hogy a minősítése “C”, tehát még a tengerparti hullámverésben sem jön zavarba, végsebességnél is csúszásmentesen kanyarodik A robosztus gumi szegély, védi a hajót és a mellé álló másik hajót a testek összeütődéséből származó sérülésektől. A horgonykamrában kényelmesen elhelyezheti a horgonyokat, és köteleket. A kifolyó gondoskodik arról, hogy a vizes kötelei kiszáradjanak. A 60 cm-es oldalmagasság biztosíték arra, hogy még a legnagyobb viharban is biztonsággal hajózhat. – CE tábla, CE tanúsítvány garantálja a minőséget és a vizsgáztathatóságot, a körbejárható fedélzet magáért beszél. Nem kell egy keskeny csúszós járókán egyensúlyoznunk, ha horgonyt akarunk vetni, vagy éppen a sólyázás után kell belépnünk a kormány mögé.

Ár:
Mivel a termékek a megrendelő igényei alapján készülnek, kérjen árajánlatot!

vandor_480_01
vandor_480_02
vandor_480_03
vandor_480_04

Comments are closed